Tusványosi beszédre válaszul
Tusványosi beszéd. 2018
Istenkáromló beszéd volt ez. Éppen Erdélyben!
Szégyen, hogy végig kellett halhatnom.
„Nem hirdetni kell (az evangéliumot), hanem betartani.”
Épp ezért halt értünk Isten fia kereszthalált. Hogy hirdesse!
Isten azért küldte fiát erre a földre, az esendő embere közé, éppen csak azért, hogy evangéliumát hirdesse.
Mi keresztényeknek kötelességünk, hogy azt terjesszük, hirdessük, ha megbotlunk is közben.
Akár gyakran is. Éppen ebben a vallásban az a csodálatos, ha megbánjuk azt, hogy bűnt követtünk el, bocsánatot nyerünk.
Hazug beszéd is volt ez a tusványosi beszéd, mert mi nem gyarapodunk, hanem fogyunk!
Hazug beszéd is volt ez, mert nem „bevándorlókat” segít az emberek többsége, s nem csak otthon, egész Európában is, hanem menekülteket. Olyanokat, mint amilyenek mi voltunk 1956-ban!
Hazug, igazságtalan sértő beszéd volt ez sokakkal szemben, akik idegenben kénytelenek ma családjukért munkát vállalni.
S akik ott házasodnak, azzal, akit ott megszerettek, azok elvesztek örökre mindannyian hazánk számára.
Buta beszéd volt ez mindenekelőtt!
Mert egy nem keresztény vallású felebarátunk, aki életveszélyben hozzánk menekül, nem az fog bennünket saját vallására téríteni, hanem ellenkezőleg. Tények igazolják! A harmadik generációban már egészen biztosan azt hirdeti, amiért Isten elküldte közénk szeretett fiát. A keresztény hitet.
Egy közületek az idegenből, Rőczey J.János (93.)