Forradalmunk és szabadságharcunk 62. évfordulóját ünnepeljük

1
„Vétójog: Tiltakozási jog, amellyel egy határozat elfogadását vagy jogerőre emelését meg lehet
akadályozni, akár a többség akaratával szemben is.”

Egyenrangúak között nincs semmi keresnivalója!
Úgy megront minden emberi közösséget, mint a választáson alapuló demokratikus rendet minden kinevezés!
Ünnepeljünk!
Közösen hát, egyetértéssel, mert ebben legalább mindnyájan egyetértünk. Ünnepeljünk hát együtt! A nézeteltérésekre, vetélkedésre, mert az is szükséges, rátérünk majd akkor, ha ez már sikerült.
Mert akkor már tudjuk, nem vagyunk ellenségek, magyarok vagyunk.

Félelmetesen változik korunkban a világ. Rádöbbentünk, nem csak egy ellenféllel állunk szemben.
1956-ban az újkori történelemben egyedül egy nép küzdött, egymaga, minden zsarnokság, valamennyi zsarnokság ellen.
Tiltakozzunk eltiprásunkat okozó vétójog ellen!

A világ akkor nem segített. Pedig akart! A vétójog akadályozta. Egy jogtalanság! Egy eleve jogtalanság!
Pedig mi 1956-ban minden zsarnokság, minden diktatúra ellen harcoltunk. Lelkiismeretünk szavát követve. Politikai hatalom diktatúrája ellen, de ugyanakkor a gazdasági életben a társadalmi igazságtalanságot okozó gazdasági diktatúra ellen is.
Mert ezek szorosan összefüggenek!
Akkor megtanultuk, szorosan összefüggenek, mert, ahol „zsarnokság van, ott zsarnokság van!”
Ott, mindenütt!

***

A két világháború között, büszkén állíthatjuk, az európai országok között Magyarország fejlődése folyamatos és szembetűnő volt. Lelkiismeretünket nem terhelték erőszakos politikai törekvések. Pénznemünk még a svájci franknál is szilárdabb volt. Az 1929-es világválság sem terített le bennünket.
A munkanélküliség nem fektetett bennünket két vállra. A magyar föld megteremte, megalapozta jólétünket.
Nálunk tartották meg 1937-ben az eucharisztikus kongresszust. Elismerés volt ez, kitüntetés!

Gyermekkorunkban nem csak én, tudom sok osztálytársam minden nap imádkoztunk azért, hogy elszakított magyar területeink visszakerüljenek. Az hittük, nem hiába. Bevonuló katonáinkat virágözön fogadta.
„ Édes Erdély itt vagyunk! „
Társadalmi, szociális reformokban is hallattuk szavunkat. A KALOT és EMSZO a visszatért területekkel még lendületet is kapott s merész társadalmi változásokat, fejlődést ígért. Olyat, aminél még ma sem tartunk!

****

De a II. világháború letarolt mindent.

****

Mégis ezek emlékek tovább éltek bennünk. S a háború szörnyűségei ellenére 1956-ban, ezért tudtunk oly
hihetetlen erővel talpra állni! Hogy csodált bennünket a világ. (Ma ilyenre lenne szüksége egész Európának.)

***

1956. október 23. volt az a nap, amikor Európában egy egész nép kelt fel minden fajta erőszak, minden diktatúra, minden zsarnokság ellen.

Ahogyan azt Petőfi előre látta:
„Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni: A jók és a gonoszok. Mely eddig veszte örökké,
győzni fog itten a jó!”

1956, szabadságharcunk, valóságos nemzeti talpra-állás volt a marxizmus leninizmus tanítását követő Szovjetunó ellen. De ugyanakkor a demokratikus alapelveket következetesen ignoráló, gazdasági diktatúra ellen is. Mert ez uralkodott, uralkodik ma is az úgynevezett szabad világban.
Az ellen a diktatúra ellen, amely a társadalmi igazságtalanság megállíthatatlan növekedése révén félelmetes jövőt jósol a világ, mindannyiunk számára.
Mi akkor mintha megéreztük volna. Minden munkahelyen a legmodernebb közösségi rendszert, az önigazgatást valósítottuk meg. Demokratikusan, titkos választással!
Az emberi jogegyenlőség érvényesült akkor váratlanul nálunk, minden munkahelyen.

Csak nevét kölcsönöztük Tito pártdiktatúráját leplező munkástanács-rendszertől. Mi meg is valósítottuk!
Mindenki egyenrangúnak, munkásnak, munkatársnak számított! Ezért neveztük ÖTVENHATUNKAT nem szabadságharcnak, hanem Forradalomnak! Fegyvereseinket meg forradalmároknak.

Munkahelyeinken nem a főnökök, a kinevezett főnökök uralkodtak, hanem a „nép” tagjai, a munkatársak.
Egyenrangúak voltak mind. Mert névtelenül, titkosan, együttesen, választották meg ők munkahelyük teljes vezetőségét. S csoda történt volna? Az arra legalkalmasabbakat!
S mindenki elégedett volt, még támogatották sok esetben szabadságharcunkat is.
Az önigazgatás nem csak egyenrangúságot ígért minden munkatárs számra, hanem azt is, hogy a jövőben igazságosabb bérek, jövedelmek alakulnak ki a munka világában.

****

A demokratikus jogállamokban jelenleg követett gazdasági rendszer okozza a látszatra megoldathatatlan, de egyre növekvő társadalmi igazságtalanságot.Mi-felé sodródunk? Nincs egyetlen politikus sem, aki felelne rá! 1956-os kísérletünk tehát tényleg elgondolkodtató.

***

Az ember szabad, választhat a jó és a rossz között. Az emberek többsége dolgozik! S csak egy kisebbség lop. S ez megnyugtató. Nem a többség! Ne csak Istenben bízzunk, bízzunk az emberekben is! Önmagunkban.

Ma, amikor indulatok, hajmeresztő, irracionális elképzelések vezérelnek bennünket. amikor ma mindenben, mindenkiben csalódtunk, és magunkra maradtuk, vegyük végre tudomásul, csak önmagunkban bízhatunk.
Bízzunk hát a megválasztott többség akaratában, törekvésében, igyekezetében.

Azokhoz is fordulunk akik oly megható szorgalommal aláírásokat gyűjtenek naponta, mert ma is fáj nekünk
történelmi tragédiánk, Trianon. Kihez forduljunk? Senkihez!

Szólaljunk meg! :

1. Követeljük a vétójog kiküszöbölését az Egyesült Nemzetek Szervezetéből! 2. Az állami vállalatoknál és magánvállalatoknál az önigazgatást megfontolását és alkalmazását.

Kezdjük el honfitársaim, 2018. október 23-án, 62. évfordulónkon, szabadságharcunkat mindennemű diktatúra, mindennemű zsarnokság ellen!

A Gondolat-Kör nevében

Rőczey J. János, 93. életévében