Lépcső
Az erősebb joga nem jog, hanem jogtalanság.
Szabad akarattal rendelkező lények, emberek vagyunk.
Jogunk, lehetőségünk van az ésszerűtlenségre, ahogyan az ésszerűségre is.
A károshoz, a jóhoz vagy a rosszhoz.
Annak is eldöntésére, mi szép szerintünk vagy csúnya.
A sztrájkjoghoz is, de esetleg annak eltörlésére is.
Az igazságosság alapján, de egyúttal az ésszerűség alapján is.
(Tőlünk függ)
Jogunk törvényeket hozni rá. Legalább saját közösségünkben.
Egy önálló, független ország esetében.
Mint például a halálbüntetés eltörlésében volt.
A többségi döntés bevezetése korunk nagy teljesítménye, érdeme, vívmánya.
***
A sztrájkjog minden esztendőben az emberek munkájának gyümölcsét pusztítja el.
Ember, azzal, hogy megtagadja, a munkát létfeltételét pusztítja el.
Hiszen abból élünk!
Nem csak az ésszerűtlenség grasszál ma.
De ez igazságtalanság is. Az igazságtalanság, ami ellen minden egészséges lelkületű ember lelkiismerete tiltakozik.
A kényszer, a kényszerűség hozza létre. Egy európai, történelmi méretű két évszázados védekezés.
Így jött létre a sztrájkjog.
De érdekes!
Ugyanabban a korszakban jelentkezett, amikor egy új gazdasági tényező is hatott, mely a haladás, a fejlődés útját jelezte.
Egy új korszakot az emberiség történelmében: A tőke, mint a munkaeszközöknek monumentális megjelenése,
önállósodása, intézményesítése!
De ez a a munka és a munkaeszközök arányát, egymáshoz való viszonyát, rangsorát bizony megbontotta. Nem egyenlők többé.
Az egyik lesz az elsődleges.
Mert hogyan is dolgozzak, ha nincsen munkaeszközöm?
A jelen esetben a tőke az, amelyik adja, lehetővé teszi, de a feltételeit is diktálja!
Nem Tőke, mert az nem személy hanem annak a tulajdonosa.
S ebből az következik, hogy aki ezzel rendelkezik, az diktál. Azoknak, akik dolgoznak.
Mi meg, a többség, csak védekezünk. A védekezés, az a munkamegtagadás.
Igen ám, de ezzel, hála istennek, mind a két fél veszít.
Az egyik azzal, hogy alacsony, igazságtalan bérekkel is megelégszik.
Persze a másik fél is veszít. Az ugyan kevesebbet. De veszít!
De ez a „kevesebb”, az egészséges konkurenciát is megzavarja különböző mértékben, de akadályozza.
A szabad versenyt!
A szabad-versenyt, amivel mindannyian csak nyernénk. Mert így jutunk magasabb szintű termékekhez, szolgálatosokhoz.
Tehát ésszerű és igazságos lenne, ahogyan az a halálbüntetés eltörlése is volt, e gazdasági öngyilkosságot elkerülni, a sztrájkjogot eltörölni!
Azt bizony, amire olyan sokáig büszkék voltunk.
A sztrájkjogot társadalmunkból száműznünk kell.
Teljesen kiküszöbölni.
Ez a társadalmi evolúciónk új lépcsőfoka lenne.
***
Joggal büszkék vagyunk arra, hogy úgynevezett szabad, demokratikus jogállamok közé tartozunk. (Noha hibátlanságában éppen most kételkedem.)
De többségünk hisz benne.
És ugyanakkor diktatúrák vesznek körül nagyvilágban.
Ha e korlátoltságunkat, a sztrájkjogot kiküszöböljük világnézeti szempontból is jó példát mutattunk a többieknek, az egész világnak.
***
(Tarifhochheit/Tarifautonomie.)
Egy jogi szempontból döntő érvemet nem hoztam még szóba.
Minden szerződés, így a munkaügyi is, csak akkor érvényes, ha a szerződést egyenrangúak kötik.
S ez nyilvánvalóan itt nem áll fenn!
Az alkalmazott az emberhez méltó életmódjáért küzd, a munkaadó meg csupán tulajdonának szaporítására.
De jelenleg még, beidegződéseink következtében, ezen a különbségen nem akadunk fenn.
Trump mindenkivel külön, egyedi szerződések kötésére törekszik.
Bevált trükk!
Mint hatalmas, minden kevésbé egyenrangúval szemben előnyös szerződéseket tud hát kötni.
Így tett a szert egész családja jogtalan sikereire.
Ilyet mindenki tud kötni a gyengébbel, a kiszolgáltatottal szemben!
S ez nem keltette fel az amerikai igazságügy figyelmét?
Míg Európában ennek, már sok törvénybe iktatott akadálya van.
Trump, mint az USA elnöke ennek gyakorlatával, annak propagálásával, az eleddig működő világrendet ingatja ma meg!!
****
A sztrájkok kiküszöbölését e nemes, ésszerű és igazságos követelést egy jelentős politikai tényező akadályozza.
A szakszervezetek!
Jogos, példamutató, emberséges törekvésüket eredetük, ideológiájuk beárnyékolja, voltaképpen akadályozza:
„Világ proletárjai egyesüljetek!”
Szakszervezeti tagkönyvemben olvastam, felszólító módban.
„Világ proletárjai egyesüljetek!”
Noha ez a világszemlélet éppen korunkban mondott csődöt.
A Szovjetunió és keleti csatlósai megszűntek létezni. Fellélegeztünk.
De gazdasági síkon ez a személet ma is pusztít, rombol tovább.
A szemet szemért, fogat fogért elvet ma már senki sem hirdeti, ha gyakorolja is.
S” a világ proletárjai egyesüljetek” ez az!
Hát nem tanultunk a történelemből, mint elődeink tették a II világháború után?
Új érctáblát kovácsoltak, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
És meghirdették:
Soha többé háborút!
Jelenlegi tudományos és gazdasági sikereinket is ennek követelésének köszönhetjük.
(Minden összefügg, ezért kell számot vetni mindennel).
Nem harcot kellene folytatunk egymás ellen.
A háború után a vesztes meghirdette a szociális piacgazdálkodást.
Együttműködtünk eredménnyel a társadalmi szerződések szellemében.
Manapság megint visszaestünk, és gazdasági téren folytatjuk a háborút egymás ellen.
***
Helyette tudományos következetességgel kellene közismert gazdasági ismereteinket követni:
Korunk két termelési tényezője a Tőke és a Munka.
A Tőke tulajdonosai, valamennyien , a maguk módján megválasztják képviselőjüket.
A Munka képviselőjét az alkalmazottak válasszák meg, ugyancsak valamennyien!
Ha ezek a megválasztott képviselők kötnek egymással szerződést, akkor valóban egyenrangú felek kötnek egymással szerződést.
Nyilván csak együtt érvényesülnek. Meg kell hát ahhoz egyezniük.
A Munka képviselője, ne úgy mint eddig, valamennyi alkalmazottat képviselje! Ez a következetes, ez a szakszerű.
A menedzsert is, a vezető beosztásúakat is ugyanúgy, mint takarító személyzetet.
De ma itt is a MEGOSZTÁS szelleme működik.
„Oszd meg és uralkodj!”
Az alkalmazottak megosztása is, hogy egymás ellenfelei legyenek.
Egyik része, éppen a legalaposabban szakképzettek, átsomfordálnak a másik oldalra.
Így lehetett aztán a munkát végzőket legyőzni, kihasználni.
valamennyit. A Tőke elsődlegességét, győzelmét megőrizni a Munka rovására.
A társadalmi igazságtalanság maradt.
Sőt, fokozódik.
A szakszervezetek kitűzött célja lenne éppen a vesztesek.
érdekvédelme. Saját világszeméletük is csak akkor lenne hiteles, ha érdekvédelmük igazán sikeres lenne. De nem az, éppen a szakszervezetek teremtik meg a kollektív szerződésekkel az igazságtalan bérrendszert.
Még azzal is, hogy a szellemi munkát végzőket, sőt a jobban kvalifikáltakat, előnyösebb jövedelemmel honorálják, annak ellenére, hogy minden dolgozó napi 8 óra munkaidőt kell fordítson munkájára.
A döntő, a legjobb érv, térjünk vissza mégis csak ahhoz, hogy mindenki jól járna, a messzemenő többség járna jól.
A közérdek!
***
Eleddig szellemi javaink védelme játszotta a főszerepet.
(unsere Werte)
De a sztrájkok esetében hatalmas összegek is kerülnek elpusztításra, elpocsékolásra. Ez is közérdek lehetne.
***
S ez talán a politikai pártok érdeklődését is fel kelti. Kit hogyan, különböző módon.
Az FDP, akiknek tőkével, és haszonélvezőiből áll össze klientúrája, az persze nem támogatná.
Hiszen van nekik ebből elég. Lindner ravaszul ki is jelentette: „Tarifautonimie ist unser höchste Gut!”
Persze az szállítja, gyarapítja tőkéjüket. Az SZPD ugyan a jelenlegi szakszervezetek ideológiai rokona, de fintorog, mert a funkcionáriusok jövedelme elveikkel, mely a kvalifikáción alapul, nem egyeztethető össze.
Az úgynevezett keresztény pártok támogatói körében vajon milyen álláspontot foglalnának el az előbb írottakkal kapcsolatban?
Nem tudom, de aggódom. De vannak pártok, ahol a világnézet nem játszik különösebb szerepet.
Inkább a környezet védelme s az, hova visz bennünket, milyen jövőt ígér nekünk változó éghajlatunk?
A közvéleményt bizonyára érdekelné, hová kerülne a sztrájk betiltásából származó, rendelkezésünkre álló hatalmas pénzösszeg?
S az utasok többsége is a sztrájkok ártatlan tehetetlen áldozatai!
Egy közvélemény-kutatás olyan többséget mutatna ki, mely országos választásokra is döntő hatást gyakorolna.
JJ.