Új gondolat
Miért nem sikerült az emberiség történelemében olyan ritkán a jó akaratú embereknek, a nyilvánvaló többségnek, a békés együttélés? Pedig ma különösen ideje lenne! Megválasztjuk azokat, akiknek becsületességében megbízunk és képességeik révén alkalmasnak találjuk őket vezetésre. Vezetésünkre. Eddig rendben is lenne.De a múlt kísértetei nehezednek ránk. A királyok, császárok, az összes dinasztiák első tagjait, érdemeik szerint választottuk. De az utódokat bizony már Amikor négy évtizedes tudományos kutatás során eljutottam ahhoz a tételhez: Elkeseredtem. Eleinte. Mert meghatározásom minden ismert történelmi tapasztalatnak ellentmond! A mindennapi életben állandóan tapasztalunk, találkozunk kinevezésekkel. Valahol tehát hibát követtem el! Hol? Hiszen a szabadság fogalma ma már alkotmányunk része is lett: „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.”(Preambulum.) Akkor talán kultúránkban, a beidegződéseinkben kell keresni az okot? Húgom, Félicie, a rózsadombi Orsolyák gimnáziumába járt, a II. osztályba. Osztályünnepség kapcsán édesanyám is éppen jelen volt. Nyílik az ajtó, belép, kicsit késve, húgom egyik osztálytársa. Az apáca -tanár feláll székéből és int az osztálynak, s az ott lévőknek. Mindenki feláll. A Rózsadombon lakó főherceg leánya vagy unokája volt. Így illet üdvözölni. Édesanyám de sokszor emlegette! S töprengésem közepette akkor valahogy eszembe jutott 1956. Egyedül voltam a szobában, müncheni albérleti szobámban. Felálltam. Megjelent emlékezetemben a múlt. November elsején, a forradalom győzelmének napján Budapesten a hatalom csak azok kezében volt, akiket megválasztottak. Mindenütt választottunk. A munkahelyeken, a hivatalokban a háztömbökben, így édesapámat is.A Nagy-Budapesti Munkástanácsban. Rácz Sándort a fiatal munkást! Igenis. Létezik ilyen. Nem lehetetlen minden hatalmat csak választással hozni létre. Kipróbáltam 1975-től 1992-ig. Bajorországban a Magyar Gimnáziumban. Sikerült!17 éven keresztül. Mint tanár, megbízott igazgató soha, senkit sem neveztem ki! S nagyszerűen működött! Persze sok választást kellet lebonyolítani, osztályomban ötöt is. Négy csoportvezetőt majd egy osztálymegbízottat. Az egész Németországban egyedülálló DIÁKALKOTMÁNY -t követve aztán az egész iskolában is. A 17 év alatt nem volt diáklázadás. Béke uralkodott 1957-1992 között emlékezetem szerint. Onnan mentem nyugdíjba.Ha kihívtak az osztályból. Nem bíztam meg senkit. A megszervezett diákok gondoskodtak a fegyelemről. Választott vezetőjük gondoskodott róla. Mint a kirándulásokon is. Öröm volt a Magyar Gimnáziumban dolgozni. Csak a tanárokat nevezték ki, felülről. Nem a testület választotta őket. Az igazgatót sem. Sajnos! Jó közösség lett volna belőlünk! A szabadság ellen elkövetett sérelmet, a római birodalomban éppen a Nagynak nevezett Konstantin császár követte el. Ijjas Antal Egyháztörténelem című 1950-ben Budapesten megjelent könyvében leplezte le. „ S kinevezte azokat, akikben megbízott”. Talán nem gonoszságtól, hanem megszokásból. Hiszen mit szólt a népe ehhez, akik ezt parancsként, kényszer gyanánt fogadták el? Nyakukra ültette ezeket. Vagy a császár sem bízott saját népében? (Ahogy ma Orbán sem a Fideszben, csak nagy jövedelmű kegyeltjeiben.) Akik átélték Budapesten 1956. november elsejét, másodikát, harmadikát, a forradalom győzelmének napjait, valami soha nem tapasztalt hangulatot örömet éreztek. Kint jártunk az utcán. Idegenek szóba álltak egymással pedig életükben akkor látták egymást először. Csak évtizedekkel később jöttünk rá a magyarázatra. Nem volt kinevezett hatalom felettünk, egyenrangúak voltunk. A forradalom győzött. De vajon mi következett volna azután? Kinevezések! Kinevezések! Mert ehhez szoktunk hozzá. Ma is! És ez bizony a korrupció, a protekció, az „elvtársi segítség” melegágya. Az egyenrangúság 1956-ban is köddé vált volna, ha tovább tart. mint valamennyi sikeres forradalom után. Semmivé lett mindig a győztes szabadságharcok ellenére. Mint a francia forradalom után is hamar: „ a forradalom felfalta gyermekeit- mondták aztán gúnyosan. Tévedés! Nem a forradalom, hanem a korrupció, a kinevezés a protekció falta fel! Mi lett a sorsa az arab-tavasznak? Mi lett a rendszerváltásból? Mi lett Ghadafi országából? A feudális hatalmi eszköz, a kinevezés pusztítja el a legnemesebb emberi törekvéseket! Demokratikus jogállamban ez súlyos, hajmeresztő , sorsdöntő anakronizmus! Rőczey J. János Felhívás Melyik politikai párt meri e Felhívást, e jogos követelést, programjába iktatni? Engedélyezze számukra is a választás lehetőségét, mert ezt kívánja meg a tisztesség!“ Ez mindenkinek érdeke , csak nem a politikusoké. Melyik politikai párt meri e Felhívást politikai programjába felvenni ? ……. Amelyik bátor, becsületes és győzni akar! Európa, Genf, 2008. március 15-én.
AUFRUF Welche politische Partei wagt es diesen Aufruf, diese berechtigte Forderung in ihr Programm aufzunehmen? Er sollte in seinem Zuständigkeitsbereich das Delegieren von Vorgesetzten denjenigen anvertrauen, für die er bisher persönlich den Vorgesetzten oder den Vorstand ernennen durfte. Denn das fordert die Anständigkeit!” Das ist im Interesse von allen (im Gemeininteresse), bloß nicht von den Politikern. Damit jeder einverstanden ist(wäre) nur die Politiker nicht, weil im Kapitalismus die Politik ein Geschäft ist! Welche Partei wagt es diesen Aufruf in ihr politisches Programm aufzunehmen?… Johannes J. Rőczey & der Umbruch-Kreis Finnül: Hänelle kuuluvissa työpiireissä antakoon johtajien valinnan valtuuden niitten käsiin, joille tähän asti hän on nimittänyt johtajan, tai johtokunnan. Antakoon heillekin valinnan vapauden. Sillä kunniallisuus vaatii tämän!” Tämä on kaikille eduksi, paitsi poliitikoille. Tämän yhteydessä kaikki on samaa mieltä, paitsi poliitikot, sillä kapitalismissa politiikka on kauppaa! Mikä poliittinen puolue uskaltaa ottaa tämän vetoomuksen poliittiseen ohjelmaansa ? Európa, Genf, 15. Toukokuuta 2007.
|
||