Gondolat

Hűség, bizalom, szótartás, igazságosság.
 Erkölcsi értékek, szellemi értékek. Nagy szerepet játszanak az emberek életében.
 Társadalmunk életében.
                  Ott viszont már létfeltétel!
 Az ember életében nem. Meglehetünk anélkül is.
          A család életében már nem.  Az felbomlik.
 Az állatvilágban nem találjuk meg ezeket, csak hiányát, a féltékenység jelét.
 Nekik nincs döntési lehetőségük. Noha néha-néha azt gondoljuk.
 Embereknél viszont ezek döntő jelentőségűek!
 Az együttélést, az együttműködést akadályozhatja, szüntetheti meg.
  Pedig  anyagi szempontból azok semmilyen szerepet sem játszanak.
  Csak szellemi, erkölcsi szempontból. Csak elvont értelemben.
  Mégis jelentősebb minden másnál!
  Sorsunkat határozza meg. Dönti el.
 Akaratunk ellenére is.
 Hajmeresztő! De bizony így van.
 Hiánya nem tapintható, nem  tapasztalható érzékszerveinkkel.
 Következményei annál inkább.
         ----------------- ….----------------------                  
 (A nemek vonatkozásában ezek a velünk született érzelmek, igények, követelmények teszik gyönyörűvé vagy pokollá az
 az emberek életét. De ez most nem az én gondom. Amúgy is magánügy.)
 A hűség jelentősége társadalmi életünkben viszont minden vonatkozásában oly annyira fontos, hogy társadalmi rendünket teszi, teheti, működésképtelenné.
 Noha a demokratikus jogállam fogalma az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásával az EU országok alkotmányaiban már a háború befejeztével  törvénybe iktatták, lerögzítették.             És kötelező!
 Mégsem abban, nem demokráciában  élünk!
 Népuralom!
  Hol van az? A szegények szegényebbek, a gazdagok meg egyre gazdagabbak!
  Ezt óhajtaná a nép?
 A francia forradalom hatására, Rousseau nyomán, társadalmi szerződés révén  megszületett a demokratikus állam gondolata.
 A társadalmi szerződés szerint minden hatalmat, az állam hatalmát, a nép uralmát, választani kell! Kellene.
 Mégis előfordul kinevezés.
 A kinevezések megtiltásáról, kiküszöböléséről megfeledkeztünk!
 A király volt az, aki minden hatalmat országában, birodalmában kinevezett! (Petőfi jut most  eszembe).
 És mi visszazuhanunk oda, honnan kiemelkedtünk.
 Nem  a  nép nem került  hatalomra.
  Egyeduralkodóvá vált a pénz.
 Tőke formájában azoknak a birtokosai.
 Ez aránytalanság, ez nyilvánvaló igazságtalanság!
 Minden statisztika szerint megállíthatatlanul növekedik.
 Egyre gyorsabban, egyre sebesebben.
 Meddig?
 Feltűnt nekem  azonban a következő.
 Megválasztjuk ugyan városainkban polgármesterünket, de helyettesét már ő nevezi ki.
 Kinevezi! És az is ugyanolyan hatalommal rendelkezik majd felettünk.(Nevét sem igen ismerjük.) Mintha megválasztottuk volna őt is.
 A polgármestert mi választottuk, tehát nekünk van elkötelezve.
 Helyettesét nem választottuk, azt ő nevezte ki.
 Akkor kinek hálás?
 Kinek van, hát elkötelezve?  
 Nem nekünk. neki!
  A kinevezőjének!
 S a kinevezettek folytatják a demokrácia pusztítását.
  Minden kinevezett Folytatja. Kinevez!
 A kinevezettek hatalmát, működésüket, tevékenységüket már nem is tudjuk követni. Csak elviselni.
                     ***
  Ha esküvő alkalmával a menyasszony  hűségesküt tesz, mit szólna ahhoz a leendő férj, ha a menyasszony  barátnőjét is
 kinevezné, helyettesévé.
 Minden eshetőségre gondolva.
 Valójában csak egyetlen egy embert lehetne teljes bizalommal megválasztani, kiválasztani. Feltétlenül megbízni benne.
                     ***
 Forduljunk a történelemhez, hagyjuk ezt a triviális hasonlatot.
                     ****
 A kereszténység első három századában nem fordult elő kinevezés.     
 Mert nem volt olyan hatalom, amelyik kinevezzen.
 Üldözöttek voltak. Mind.
 A még más-vallású  Nagy Konstantin 313-ban katonáival, keresztény lobogók alatt győzött.
 Ijjas Antal egyháztörténetében olvastam még 1950-ben, hogy győzelme után:
  Nagy Konstantin „Kinevezte azokat, akikben megbízott!”
 Amikor olvastam elcsodálkoztam.
 Miért írja le? Magától értetődő! Ha az ember megnyeri a főnyereményt, rögtön családjára és barátaira gondol.
 De ezt a sikert a császár nem szerencséjének, nem önmagának, hanem katonáinak is köszönheti ám!!!
 Azoknak, akik életüket áldozták és kockáztatták győzelméért
 Miért gondol hát barátaira és családjára?
 Becsapja katonáit, azok özvegyeit, árváit!
 Nem haverjait, barátait, választották meg azok, hanem csak őt.
 Katonái vezették győzelemre, életüket áldozva és életüket, családjuk sorsát kockáztatva.
 S most kinevez, másokat, embereket, hogy ezentúl azoknak engedelmeskedjünk? Azok engedelmes szolgái legyünk?
 Miért nem választhatjuk meg továbbra is vezetőiket?
 Főleg azokat akiket személyesen ismerünk?
 A kinevezés jogával mi, egyenrangúnak született emberek, nem ruházhatunk fel senkit!
 Ezt a tételt eddig még senki, sehol senki sem, olvashatta.
 Ez újonnan felfedezett törvény az emberek világában.
 A kinevezés állítólagos jogával, mi, egyenrangúnak született emberek, nem ruházhatunk fel senkit.
 Különben visszasüllyedünk oda, ahonnan választással,
  demokratikus elvek segítségével, ki akartunk emelkedni.
 Ahogy a történelem ismét és csak ismét figyelmeztet rá:
 Az elnyomásba, szabadságunk elvesztésébe, süllyedünk vissza.
 Ma a feudalizmusba! Királyságba! Királyságokba!  
  Föld-tulajdonára támaszkodó hatalomból a még rosszabba, a tőke uralmába.
 A demokratikus elvek az alulról építkezést követelik meg!
 Megvalósítható. Nekem sikerült.
 Ezt írom meg tanári múltam visszatekintésében, az ASSZOCIÁCIÓKBAN.
 Sikerült.
 Oly annyira, hogy feltehetően nem csak az én, a mi példamutatásunkra.
  Benne van a mai levegőben a demokratikus országban a  tanulóifjúság, az érettebbek,  megfigyelhetjük,  kezdenek  öntudatra ébredni. A környezett védelmét követelik.
 Korom következtében, történelmi korszakok tanújakét, tehát  mindazt, amit el is kellett viselnem, egy fontos megállapításhoz jutottam el.
 A demokrácia értéke, történelmi érdeme, hogy olyan jogrend  született, amelyik minden addigi, minden eddigi hatalmi struktúrából ki tudta küszöbölni az emberi jogokat sértő elemeket.
 Ezért  demokratikus jogállamban  magától értetődő  az s minden területen  minden társadalmi szinten a lefektetett jogokhoz szigorúan szinte mereven kell ragaszkodni. S nem szabad  más rendszerekkel elegyíteni. Eltűrni azokat!
 S jobban kell megismerni az embert. Embertársainkat.
  Az is változott. Kultúrájában.
 De embernek, az örök embernek tulajdonságai megmaradtak
 Ha az ember győzött, ha emberek győzelemhez jutottak, jogos  büszkeség tölti el őket.
 Dicsőségük azonban  nem kizárólag önmaguknak köszönhető. Társaiknak is.
 Meggondolatlanul kezdenek kinevezni.
 Társaikat ez aztán fájdalmasan érinti. Csalódással.
                     -
 A francia forradalom után terjedt el a ma már  közismert: szólam     A forradalom felfalja gyermekeit.
 S ez abból ered, hogy megtagadjuk, megsértjük azokat, akiknek dicsőségünket köszönhettük.
 És kinevezünk!
 Mi, a megválasztottak, kinevezünk!
 Embertársunk, a másik ember megbízhatósága az, amire biztonsággal építkezni lehet, lehetne.
 Erre  sokkal jobban kellene ügyelnünk.
 Ezt követeli meg a hűség is.
 A lehető, legnagyobb bizalom személy és személy között jön  létre.
  Megválasztott ember éppen ezért nem nevezhet ki senkit.
 Ezzel a szoros kötődés bomolhat csak fel.
 Kinek vagyok hálás, kinek vagyok elkötelezve, kiben bízom meg?
 Különböző hatalmi struktúrák keveredése a bizalom alapkövét teszik ingataggá.
 Különböző hatalmi struktúrák nem férnek el békésen egymás mellett. Egyetlen egy társadalmi rendben sem.
 Így demokratikus társadalmi rendünkben sem lehet helye a hierarchikus struktúrának.
         Mert az nem a jogra, a közös megegyezésre épül, hanem a régi tekintélyi elven alapuló s a mi szemünkben már hála Istennek jogtalan tartott, fizikai erőszakra.
 A fizikai erőszak azonnal, könyörtelenül, érvényesül.
  S továbbra már az uralkodik.
 Mint ma azok, akiknek sok pénzük van.
 Ez nem igazi demokrácia!

Rőczey J.János
EU, D, Wetzlar, 2019. május 29-én